Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is fontos, hogy legyen többféle ruhaneműje, amit alkalmanként váltogathat. A picik szempontjából kiemelkedően fontos a réteges öltözet, hogy bármely időjárási viszonyhoz alkalmazkodni tudjunk vele, azaz ne legyen melege, de fázni se fázzon. Mivel most a cikk lényege az, hogy segítsen az első darabok beszerzésben, ezért a ruhadarabokat illetően a legkisebb méreteket tűntettük fel, ez természetesen az újszülött súlyának, hosszúságának függvényében változhat. Iker, illetve koraszülött babák esetén szoktuk az 56-os méretet ajánlani (ez a legkisebb), normál esetben pedig 62-es számozástól kezdődik a mértezés. A főbb szükségesnek vélt ruhadarabok a következők lehetnek:
• 1 db pólya párna, pólya húzat:
Újszülött korban lesz használatos, amikor a pici még nagyon fázós, a karban hordozós időszakot élik át a szülők és a kicsi is egyaránt. Stabilan tarthatjuk vele a gyereket, akár le is tehetjük az ágyra/kanapéra, mert nem fog felborulni. Babakocsiba is használhatjuk hosszabb, hűvösebb séták során, jó meleg megtartó tulajdonságának köszönhetően.
• 4 db kising 56-62:
Mindig jól jöhet egy pár hosszú ujjú csinos, kis, elegánsabb ingecske, amit a picurra feladhatunk különböző alkalmak, események adtán.
• 1-2 rékli 56-62:
A rékli az egy kötött kis kabátka vagy ingecske a csecsemők részére, amely hátul nyitott, és amelyet a nyaknál megköthetünk. Ez jó célt szolgálhat alul öltözékként, vagy lágyabb időjárás esetén kis kijárós öltözékként.
• 2-3 db hosszú ujjú kombi dressz:
Hidegebb időkben alul öltözékként szolgálhat, kialakításának, alul patentjének köszönhetően nem kell félnünk, hogy a gyerek dereka, veséje fázni fog. Fontos, hogy jó minőségű pamut anyagból készült darabokat válasszunk, amiben a gyerek nem izzad.
• 4-5 db rövid ujjú kombi dressz:
A réteges öltözék elmaradhatatlan darabja, emellett meleg nyári időjárási viszonyok mellett elviselhető ruhadarabja lesz a picinek. Természetesen a minőségi darab választása itt is elengedhetetlen.
• 1 db kocsikabát:
A kicsiknek szabott pihe-puha kiskabátokat nevezzük kocsikabátnak. Védi a kicsit szeles, hűvösebb időjárási viszonyok esetén, a babakocsis séták esetén. A minőség itt is elmaradhatatlan szempont.
• 2 db cérnasapka:
Ezek a vékonyabb, könnyebb kis sapkák védik a baba fejét a hidegtől és óvják a baba fülét a huzattól. Általában tavaszi, kora őszi darabnak számítanak.
• 1-2 vastag sapka:
Minél bundásabb, minél kötöttebb, annál jobb választás. Hiszen ezek késő őszi, téli darabok, és fontos, hogy megfelelő szigetelést biztosítsanak a baba fejének.
• 3 db cérna zokni:
Mivel a kicsik fázósak, semmiképp sem lehet csupaszon a lábuk (kivéve nyáron, akkor természetesen lehet). A cérna zoknik könnyen szellőző darabok, így nem kell félni, hogy beleizzad a kicsi lába. Ha van rá lehetőségünk, akkor olyan darabokat válasszunk zoknikból, amelyeknek öntapadós a talpa. Ezáltal a gyerek nem fog csúszni a járólapon sem!
• 2 db hosszú ujjú rugdalózó, 2-3 db plüss rugdalózó:
Általában pizsama funkciót tölt be, mivel a lába része csukott, ezáltal biztosak lehetünk benne, hogy a pici lába nem fog megfázni az éjszaka folyamán sem.
• 2 db hálózsák vagy angolpólya:
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a kicsik az éjszaka folyamán a sok forgolódás közepedte kitakaróznak. Aztán anyuka aggódhat, hogy megfázik a pici. Egy ilyen jó minőségi, vastag darab által biztosak lehetünk benne, hogy nem fogja a kicsi leszedni magáról, és annyi forgolódhat majd, amennyit csak akar!
• 15- 20 db textilpelenka:
Ez az a darab, ami nem hiányozhat egy baba csomagjából. Kiváló alátét pelenkázás esetén, mivel mosható, ezért nem kell aggódnunk a szennyeződések miatt sem. Emellett a kiskádba is lehet helyezni fürdetéskor, hogy meggátoljuk vele a csúszás esélyét. Tavasszal, nyáron szúnyoghálónak is remekül funkcionál a babakocsi tetejére helyezve. Emellett még használhatjuk a baba törölgetésére is. Később, ha már a gyerek nem fogja használni a háztartásban is sok célra megfelelhet majd.
• 1 db kapucnis frottír fürdőlepedő:
Minden pancsi után jár a törölgetés a babának is. Nem árt, ha a baba törölközője kapucnis, mivel ez védi a kis fejét, egyszerűbb így vele a szárazolás is. Emellett fontos, hogy ne szöszölő anyagból készüljön, jól igya a vízet, tehát jó minőségű frottír anyagból készüljön.
• 2 db pelenka anyagú fürdőlepedő:
Fürdés utáni kifogóként szolgál. A fürdővízből kivett babát erre tehetjük, mielőtt elkezdjük törölgetni. Kiemelkedő tényezőnek számít, hogy ne legyen sikamlós, csúszós az anyaga, nehogy a baba lecsússzon róla!
• 1 db vékony és 1 db vastag pléd:
Minden alvós pillanathoz szükséges a takaró. Ezért szükséges, hogy legyen egy külön a melegebb időkre és egy külön a hidegebb időkre egyaránt. Mindenképp figyeljünk arra, hogy ne izzasztó műszálas anyagból készüljenek, hanem helyette pihe-puha érzetet biztosítsanak a baba puha bőrének.
• 1 db levegőztető zsák:
Különösen ősszel-télen ajánlott a használata, mivel ez egy olyan vastagabb darab, mint az overáll csak nincs külön vágott lábas része. Egyszerűbb feladni a gyerekre, mint az overállt, jól tartja a hőt. Biztosak lehetünk benne, hogy jó alul öltözék és vastag takaró mellet a gyerek nem fog kint fázni.
• 2-4 db harisnya vagy talpas nadrág:
A harisnya melegen tartja a gyereket, jól takarja a derekat, lábat egyaránt. A réteges öltözék elmaradhatatlan darabja, a harisnya az a darab amiből sosincs elég!
Természetesen mindig figyeljünk, hogy az időjárási viszonyokhoz megfelelően öltöztessük a kicsit.
Folyton bővülő kínálatunkkal és havonta megjelenő új akcióinkkal, kollekcióinkkal várunk TITEKET szeretettel! :)
A Babavilág csapata :)