Tudnivalók a sokat hallott BPA-ról

       A BPA (biszfenol A) műanyagipari alapanyagként használatos az iparban. Ezt az alapanyagot polikarbonátok és PVC-k előállításánál alkalmazzák, melyek a 3-as és 7-es plasztik csoportba sorolandóak. Érdemes a műanyagból készült palackjaink, edényeink alján lévő háromszögben lévő számot megnézni, és ha a két szám közül valamelyiket látjuk rajta, akkor célszerű másikat választani.

       A BPA szivároghat a következő termékekből: cumisüvegekből, flakonokból, műanyag edényekből, műanyag és élelmiszeripari csomagolóanyagokból, étel- és italtároló dobozokból, újratölthető palackokból, ivóvízvezetékekből, orvosi eszközökből (fogászati anyagok, katéterek) stb. Sajnos azonban az évek során igen nagy mennyiségű BPA szennyezés került a folyókba, tavakba, felszíni vizekbe is, ahonnan sok település nyeri mindennapi ivóvízkészletét.

Kattintásra eredeti méretben jelenik meg.


       A BPA oldódhat hőre, akár már szobahőmérsékleten is, valamint mechanikai hatásra, illetve sav és lúg hatására is. Ahhoz, hogy a BPA szivárgását és ezáltal szervezetünkbe való jutását megakadályozzuk, mikróban soha ne műanyag edényben melegítsük az ételt, mosogatáskor ne súroljuk az edényt, illetve használjunk pH semleges mosogatószert (pH=7)! Továbbá a savas italokat, mint például a citromlé, ne műanyag flakonban tároljuk, valamint figyeljünk arra, hogy a gyermekek a műanyagból készült játékaikat ne használják rágókának!

       A BPA szervezetbe való kerülése kis mennyiségben is káros hatású, ugyanis az endokrin rendszerének működésére befolyással van (az endokrin egy belső elválasztású hormon), mivel a szervezetnek a saját hormonjait utánozza. Különösen káros hatással van a 14 év alatti gyermekekre, ugyanis a gyermekek szervezetéből még hiányzik az a mechanizmus, ami a felnőttek szervezetében már jelen van és képes eltávolítani a szervezetben lévő BPA-t. Az ösztrogén és androgén (nemi hormonok) az agy fejlődésében kiemelt jelentőségűek, amivel ha a BPA összeveszik, akkor igen súlyos és visszafordíthatatlan károsodást produkálhat az agy fejlődésében. Ebből kifolyólag 14 éves korig, amíg az agy fejlődésben van, kifejezetten elkerülendő a BPA szervezetbe való jutása. Csecsemőkorban zavart okoz a hormonháztartásban, illetve olyan génmutációt válthat ki, mely növeli a későbbiekben a mellrák, illetve a prosztatarák kialakulását.

       Brit kutatók szerint a BPA vizeletben kimutatható magasabb szintje, összefüggésbe hozható egyes szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség kialakulásával is!

Elrejt