Kiss Kornél a próbatételt választotta, amikor biztosítási ügynöki pályafutása nem kecsegtette tovább hosszú távú, biztos egzisztenciával. A felesége, Panni az egészségügyi szak-asszisztens ekkoriban gyeden lévő kismama minőségében nevelte egy éves kislányukat.
S a babának ugye-bár fontos ,,ruhadarabja” a pelenka. A PELENKA, amely kis híján csődbe vitte őket.
Debrecenben egy pelenkadiszkontban vásároltak, s innen jött az ötlet, hogy Hajdúszoboszlón megpróbálkozzanak az üzlettel. Eladták a lakást, az autót. Aztán kibéreltek egy pavilont - elfogadható áron - a Jókai soron, megvettek egy rozzant kombit szállítójárműnek, és árukészletnek beszereztek másfél millió forint értékű pelenkát. Most már nevetve mesélik naívságukat, miközben azon vitatkoznak, jól emlékeznek-e a nyitás napjára. Igen, pontosan 1994. március 19-e volt. Aztán, két nappal később azt hittük, itt a vég, mert a Héliker meghirdette pelenkaakcióját - mesélik, ismét jól mulatva, de érződik, hogy a hirtelen kudarccal fenyegető esemény nyomott hagyott bennük.
A hatalmas pelenkakészlet a nyakukon volt, tehát nem adhatták fel. Vevők kerültek, egyre többen, mígnem egy anyuka rájuk ripakodott, milyen pelenkadiszkont az, ahol nincs textilpelenka? Hát legyen! Az albérletükben eldobható pelenka eldobható pelenka hátán, s ők elkezdtek textilpelenkát varratni Békéscsabán. Aztán Kornél a fővárosból próbaképp hozott néhány cumisüveget és egyéb apróságokat - amiket a vevők egy szálig elvittek. Summa summárum, a pelenka-készlet egy évig kitartott, pedig még piacon is árulták. Eközben viszont egyre több kívánsággal álltak elő a vásárlók, hoznának-e ezt, lesz-e az, s ennek nyomán szélesedett az áru-skála. Érdeklődtek, lesz-e babakocsi, hát hoztak egyet, majd kettőt, tízet stb. Így alakított a pelenkadiszkont nevet viselő üzletet a kereslet, így nőhette ki magát mostanra bébi és gyermekáruházzá, amely jóformán az egyetlen életképes maradt Hajdúszoboszlón. Kinőtték a helyiséget, érthető hát, hogy azonnal bérbe vették a kiadó üzletet a városközpontban.
S mi a “szépséghibája” annak, hogy egy ekkora boltot működtetnek? Strapás - mondja a feleség-, hétvégén is gyakran akad dolog, bár szerencsére az alkalmazottak sokat segítenek. Kornél hetente jár Budapestre, Debrecenbe áruért, bár az is igaz, hogy - most már ismertek lévén a szakmában - sok készítő a helyükbe hozza a terméket.
Ennyi a ma már két lányát nevelő fiatal házaspár vállalkozásának története. ,,Azt hittük, micsoda üzlet lesz a pelenka, milyen jól megy majd nekünk.” - álmodoztak annak idején. Nem adták fel, s rosszul nem jártak, viszont bátorság, kemény munka, fiatalos virtus, s egy adag szülői segítőkészség is kellett ahhoz, hogy mára ismert keresett boltot vezethessenek.
Megjelent: Hajdúszoboszló újság (részlet) 1996.október 4.-én.
További terveik? Lehet, hogy egyszer nyitnak egy újabb üzletet más településen is - persze nem csak pelenkást.
Debreceni és békéscsabai áruházunk után tavaly új üzletet nyitottunk Nyíregyházán, 2011. áprilisában pedig Miskolcon is. Partnerüzleteinknek köszönhetően országosan elérhetőek vagyunk.
Áruházainkban márkás babatermékek széles skálájából válogathatsz, melyek minőségükkel a családod kényelmét szolgálják.
Kérjük tekintsd meg termékkínálatunkat, vagy látogass el boltjaink (Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza) egyikébe!
A várandós kismamák és kisgyermekes családok a gyermekek boldog és egészséges felneveléséhez szükséges termékekkel való teljes körű kiszolgálása 6 éves korig, családias, baráti hangulatban.
Vásárlóink oktatása az általunk forgalmazott termékek használatáról, valamint életmentő képzések megrendezése.
Mindezt minél több megyében és olyan üzlethelyiségekben, amelyek környezeti terhelés nélkül üzemeltethetők. Ezért célul tűztük ki az épületeinken napelemek telepítését, fűtés és világítás korszerűsítését.
Autóink elektromos meghajtásúra cserélésével további széndioxid kibocsátástól mentesítjük környezetünket.
Csomagolási és egyéb hulladék anyagainkat szelektíven gyűjtjük és újrahasznosító telephelyekre szállítjuk.
Felelősségünk a kisgyermekek biztonsága.
Jutalmunk: a visszatérő vásárlóink.
Babavilág Gyermekáruház - Kicsikért lettünk nagyok!